A VERS ÍRÓJA:
FILEPNÉ MOLNÁR SAROLTA
SHARLOTTE SAROLTA
Bennem alszik s nyugszik,
a te titokzatos világod.
Bennem él a te őrjítő álmod.
S mindkettőnkben ég a fájdalom,
mert hiányzunk egymásnak nagyon!
Lüktet bennünk a kimondhatatlan szó,
mely a hangnak akadálya,
mit te bennem hagytál,
a te titokzatos világod.
Bennem él a te őrjítő álmod.
S mindkettőnkben ég a fájdalom,
mert hiányzunk egymásnak nagyon!
Lüktet bennünk a kimondhatatlan szó,
mely a hangnak akadálya,
mit te bennem hagytál,
s nekem adtál:
S mond csak?
Vissza hogyan adjam én ?
Gyere és állj elém!
Hiszen úgy akarlak én!
Égő fájdalmamban,
S mond csak?
Vissza hogyan adjam én ?
Gyere és állj elém!
Hiszen úgy akarlak én!
Égő fájdalmamban,
úgy szomjazom én,
hogy meggyulladok a láztól én !
Halkan zokogva,
hogy meggyulladok a láztól én !
Halkan zokogva,
hol sötétség száll reám ,
ott, ahol senki sem lát:
könnyes szemmel visszahív a szám.
Benne vagy a nevetésemben
ott, ahol senki sem lát:
könnyes szemmel visszahív a szám.
Benne vagy a nevetésemben
és ölelésemben.
Benne vagy a hallgatásomban,
a néma kiáltásomban:
Ha fáinkon csiripelnek a madarak,
mellyel újra itt van a tavasz,
égő fájdalmam lángra lobbantja azt !
Ha nyílik kertemben a sokszínű virág,
abban is téged meglátlak én,
s illatodat is megérzem én!
Ha megcsillan reggel a napsugár,
olyan az nekem,
mintha reám mosolyognál.
Megcsendülsz az éjszakai csöndben is,
s megrezzentesz álmomból is.
Ha vihar zavarja meg nyugalmam,
s a hajladozó fák erős suhogása,
abban a percben ott teremsz te nekem,
mer úgy féltesz te engem !
Szemem az nem láthat téged,
mert oly messze
Benne vagy a hallgatásomban,
a néma kiáltásomban:
Ha fáinkon csiripelnek a madarak,
mellyel újra itt van a tavasz,
égő fájdalmam lángra lobbantja azt !
Ha nyílik kertemben a sokszínű virág,
abban is téged meglátlak én,
s illatodat is megérzem én!
Ha megcsillan reggel a napsugár,
olyan az nekem,
mintha reám mosolyognál.
Megcsendülsz az éjszakai csöndben is,
s megrezzentesz álmomból is.
Ha vihar zavarja meg nyugalmam,
s a hajladozó fák erős suhogása,
abban a percben ott teremsz te nekem,
mer úgy féltesz te engem !
Szemem az nem láthat téged,
mert oly messze
és távol vagy te nékem :
Pedig úgy égek fájdalmamban,
hogy *Vízesés alá kell állnom,
Pedig úgy égek fájdalmamban,
hogy *Vízesés alá kell állnom,
csupasz testemmel.
Ó, bár csak megláthatna engem !
Dübörög az ég, megvillan a fény,
egybefestő kavargó fellegek,
melynek zuhanó cseppjei,
siratnak és itatnak meg engem.
Hol van ilyenkor ,
Ó, bár csak megláthatna engem !
Dübörög az ég, megvillan a fény,
egybefestő kavargó fellegek,
melynek zuhanó cseppjei,
siratnak és itatnak meg engem.
Hol van ilyenkor ,
a te drága segítő kezed?
Úgy szeret téged,
hogy szerelemmel ölellek át:
Nem akarok könnyes szemeket,
csak öröm könnyeket,
mikor *Boldog is lehetek!
Amikor reád gondolok én,
a mennyeknek
Úgy szeret téged,
hogy szerelemmel ölellek át:
Nem akarok könnyes szemeket,
csak öröm könnyeket,
mikor *Boldog is lehetek!
Amikor reád gondolok én,
a mennyeknek
országában vagyok én,
mely fölfelé húz:
Ha találkozom,
mely fölfelé húz:
Ha találkozom,
a repülő utamon,
egy fehér galambbal,
s megkérdi merre tartok én?
Azt felelem:
s megkérdi merre tartok én?
Azt felelem:
Arra hol jól érzem magam én!
Mond drága életem,
Miért akar rosszat valaki én nekem,
Miért a *Boldogságom teszi kockára,
s miért a boldogtalanságom akarja?
.... mikor *Boldoggá,
de nagyon *Boldoggá,
Mond drága életem,
Miért akar rosszat valaki én nekem,
Miért a *Boldogságom teszi kockára,
s miért a boldogtalanságom akarja?
.... mikor *Boldoggá,
de nagyon *Boldoggá,
akarom tenni az életemet én!
Hogy mit akarok én?
Azt hol szerelmem él,
Hogy mit akarok én?
Azt hol szerelmem él,
akibe szerelmes lettem én!
őt akarom én!
Őrizni foglak szívemben,
mint aranyló napsugárt a kék tenger,
s elrejtelek mélyen,
őt akarom én!
Őrizni foglak szívemben,
mint aranyló napsugárt a kék tenger,
s elrejtelek mélyen,
szerető szívemben,
végtelen nagy szerelemmel.
Elvakítod szemem
végtelen nagy szerelemmel.
Elvakítod szemem
a szépségeddel,
s megnyugtatod ,
s megnyugtatod ,
ha kezed írásra készteted,
mellyel boldoggá is teszel engemet!
Vége szakadás
mellyel boldoggá is teszel engemet!
Vége szakadás
és kettétörtség az én életem:
Akkor hol is tartózkodol te,
Akkor hol is tartózkodol te,
boldogság?
Ne mond azt nekem többé,
Ne mond azt nekem többé,
hogy *Boldogság!
Ha majd meghalok,
akkor biztosan rád találok én,
Ha majd meghalok,
akkor biztosan rád találok én,
*Boldogság!
ÍRTAM: 2014.05.03.NYÍREGYHÁZA
SAROLTA SHARLOTTE KÖLTŐ
FILEPNÉ MOLNÁR SAROLTA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése